Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapjára.
Az oldalon szerdán a személyes adatoknál Brenzovics László nevét, születési dátumát és helyét jelölték meg, utóbbinál Ukrajnát, Kárpátalja megyét, azon belül a beregszászi járást.
A honlap szerkesztői egyebek mellett azzal vádolják, hogy szándékosan manipulált információkat terjeszt a társadalomban nemzetiségek közti gyűlöletkeltés céljából, továbbá részt vesz az “agresszor” Oroszország és Magyarország Ukrajna elleni dezinformációs műveleteiben.
Szombaton derült ki, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő is felkerült a Mirotvorec oldalra. Neki azt rótták fel, hogy megsértette az ukrán jogszabályokat a kettős, magyar-ukrán állampolgárság megszerzésével, továbbá vádolják Ukrajna szuverenitása és területi integritása megbontásának kísérletével és hivatali hatáskörök túllépésével.
A Mirotvorec honlap a kezdetekben még csak azoknak a személyeknek az adatait tette közzé, akik közvetlenül szerepet játszottak a Krím félsziget Oroszország által 2014-ben végrehajtott elcsatolásában, továbbá akik fegyveresen részt vesznek a Donyec-medencei konfliktusban az ukrán hadsereggel szemben, vagy együttműködnek a szakadár fegyveres erőkkel. Később már más olyan személyek adatait is elkezdték az oldalon közzétenni, akik a szervezet értékelése szerint „Ukrajna szuverenitását és területei egységét sértő bűntett, illetve jogsértés jegyeit hordozó” cselekményt követtek el.
Tavalyelőtt a szervezet a kettős, magyar-ukrán állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok nevét és címét is elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába. Október elejére a listára felkerült több mint háromszáz kárpátaljai magyar neve, és néhány napra rá több vezető beosztású, magyar nemzetiségű közalkalmazott nyújtotta be felmondását a beregszászi járásban.
Adatbázisukba bekerült Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter neve is. Róla azt állították, hogy „támadást intézett Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen”, beavatkozott az ország belügyeibe, szította és támogatta a szakadár törekvéseket Ukrajnában.
(MTI)