Egy élet a kárpátaljai magyarság szolgálatában
Kiváló tanár volt, szerette diákjait, nyelvünket, irodalmunkat, s magát a kárpátaljai magyarságot melyért – hozzá hasonló bátor személyiségekkel együtt – már az 1970-es években sem félt kiállni, és polgárjogi küzdelmet folytatni az ereje teljében lévő Szovjetunió elnyomó politikája ellen. Majd a kiteljesedő peresztrojka, a társadalmi demokratizálódás légkörében, felismerve a politikai helyzet kedvező alakulását, kezdeményezte a nemzetrészünk érdekvédelmét felvállaló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) létrehozását, aktív szerepet játszott a megszületésében, s 1989. február 26-ai alakuló közgyűlésén őt választották meg a szervezet első elnökévé. Ő volt Fodó Sándor, aki bár tizenöt éve eltávozott körünkből, ma is velünk él…
Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1940. február 26-án látta meg a napvilágot Visken, s egész életén át jellemezte az egykor koronavárosi rangot viselő huszti járási nagyközség magyarságának erős polgári és nemzeti öntudata, valamint a csak azért is megmaradni akarás szellemisége és a bátorság, hogy küzdjön is a megmaradásért.
Viski iskoláséveit követően a szovjet haditengerészetnél szolgált, miközben már felvételt nyert az észtországi Tartui Egyetem filológiai karának finnugort tanszékére, ahol személyiségének formálódására nagy hatást gyakorolt észt rokonaink fennmaradásukért való kiállása. S miután 1967-ben átvette diplomáját, majd egyetemi tanárként munkába állt az Ungvári Állami (mai nevén: Nemzeti) Egyetem a magyar nyelv és irodalom tanszékén. Ahol a nyelvészet és az irodalomtörténet oktatása mellett közösséget vállalt a „szocialista realizmus” „áramvonalas” irodalmával bátran szembeforduló fiatal kárpátaljai magyar költők, írók Forrás Irodalmi Stúdiójával, illetve a kárpátaljai magyar kisebbségi sorsot a maga valóságában bemutató Kovács Vilmos íróval, és nemzetrészünk polgárjogi mozgalmának szervezője s vezetője lett. 1972-ben harcostársaival együtt több, mint ezer aláírással ellátott beadványt juttatott el a Szovjetunió Kommunista Pártja legfelső vezetéséhez, nemzetiségi jogokat követelve vidékünk magyarsága számára. S bár több társához hasonlóan meghurcolták, egyetemi állásától megfosztották, mégsem volt hiábavaló a kiállásuk, mert ezt követően enyhülni kezdett elnyomatásunk, s például a magyar felvételizők ezt követően magyar nyelven felvételizhettek az Ungvári Állami Egyetemre.
Fodó Sándor elbocsátása után állást kapott a Tartui Egyetemen, de egy év elteltével hazahúzta a szíve, s vállalta, hogy ha fűtőként dolgozva is, de Kárpátalján élhessen, majd a Kárpáti Igaz szónál helyezkedett el, mint korrektor. A politikai légkör enyhülésekor pedig ismét tanári állást kapott az Ungvári Egyetemen. E sorok írója is részben az ő keze alatt tanult, s nemcsak tudást, de nemzeti érzést is kapott tőle. Ma is emlékszem Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című hőskölteményéről tartott nagyszerű előadására, az eposzról tartott kitűnő irodalmi elemzésére, s ugyanígy emlékszem arra, miként fogott össze minket, egyetemista fiatalokat, nagyon közvetlen hangot ütve meg velünk. Ma is bennem él például Vereckét is érintő közös kirándulásunk emléke, melynek során (ami akkor még tilos volt) kibontottuk a magyar zászlót azon a történelmi helyen, ahol őseink főserege Árpád fejedelem vezetésével végleges hazánk földjére lépett. Nem hiába tartottuk őt a magyar tanszék lelkének…
Aztán elkövetkezett a szabadság tisztító szelét magával hozó 1989-es esztendő, melynek februárjában megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, melyet 1996-ig Fodó Sándor – vagy ahogy mi, egykori diákjai neveztük: Sanyi bácsi – töltött be. A KMKSZ alapító elnökeként következetes politikai harcot vívott – munkatársaival együtt – nemzetrészünkért, nemzetiségi jogaink megerősítéséért, kibővítéséért. 1990-ben, 1994-ben és 1997-ben is indult a parlamenti választásokon, ám sajnos, nem sikerült bejutnia a Legfelső Tanácsba. Miközben belső ellentétek miatt sajnálatos szakadás következett be a KMKSZ-ben. Abban az időben is többször találkoztunk, riportot is készítettem vele, s megtapasztaltam töretlen küzdőkedvét, de azt is láttam, mennyire megviselte, hogy sokan máris csodát vártak tőle, pedig bármennyit munkálkodott értünk, nem lehetett csodát várni tőle. A megfeszített küzdelem aztán aláásta egészségét, a KMKSZ 1996-os tisztújító közgyűlésén már nem is jelöltette magát, ám ezt követően is a KMKSZ tiszteletbeli elnöke maradt. Egészsége megroppanása miatt azonban 2005-ben, Ungváron örökre lehunyta földi szemeit, s szeretett szülőhelyén, Visken helyezték nyugalomra porhüvelyét. A KMKSZ már halála évében – tiszteletére – Fodó Sándor-ösztöndíjat alapított azon kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok, oktatási intézményekben tanító pedagógusok, egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek, illetve egyházi személyek számára, akik jelentős szervezői munkát végeznek nemzetrészünk érdekében. 2008-ban utcát neveztek el róla Beregszászban, 2019. december 18-án pedig – a magyar kormány támogatásával – Fodó Sándor Közösségi Házat nyitottak meg Visken. S bár már csak felülről tekint le ránk, életpéldájával azt üzeni nekünk is, hogy merjünk bátran harcolni nemzetiségi jogainkért.
Lajos Mihály
