2019. november 19-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Brüsszeli Kárpátalja-nap, mely a régió izgalmas kultúráját hivatott bemutatni.
Az esemény kezdeményezője és szervezője Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, kinek elmondása szerint elengedhetetlen, hogy minden egyes nemzetközi fórumon – így Brüsszelt is beleértve –, beszéljenek Kárpátaljáról, a kárpátaljai magyarokról. „Fontos, hogy hallassuk a hangunkat, és elmondjuk a véleményeinket, továbbá, hogy szó essen olyan dolgokról is, amelyek talán nem kerülnek be a sajtóba” – mondta a képviselő asszony.
„Ez az eseménysorozat rendkívül fontos nekünk, kárpátaljaiaknak, hisz lehetőségünk van rámutatni Európa fővárosában a kárpátaljai magyarok helyzetére, eredményeire és problémáira, és tesszük ezt minden évben, immár öt éven keresztül a lehető legkülönlegesebb módokon” – osztotta meg gondolatait Brenzovics László a rendezvénnyel kapcsolatban.
A 18 órától kezdődött eseményen az érdeklődők megtekinthették Bocskor László Az én Kárpátaljám című fotókiállítását, az est folytatásaként pedig – a málenkij robot 75. évfordulója alkalmából – a Nemzeti Színház Gulág virágai című előadása került bemutatásra.
A Bocskor László fotográfus által készített 53 képből álló kollekció a Kárpátaljára jellemző tájat, valamint az épített örökséget hivatott bemutatni, tiszta és világos képet adva a vidék magyar gyökereiről, múltjáról és jelenéről. Bocskor László ezeket a képeket nem művészi fotóknak, hanem a valóság dokumentálásának nevezte, mivel elsődleges szempontja az volt, hogy minél élethűbben mutassa be Kárpátalját azoknak, akik még sosem látták.
A fotók Kárpátaljára, a kárpátaljai magyar közösségre, illetve azokra a valódi értékekre szeretnék felhívni a figyelmet, melyek már számos kisebbségi létből fakadó megpróbáltatást és történelmi vihart segítettek túlélni: a keresztény hitre, az anyanyelvű oktatásra, a történelmi emlékekre, a népi hagyományokra és a kulturális örökségre. A kiállítás egyik üzenete, hogy a jelenben kell megőriznünk a múltat a jövő számára. Ezek a fotók egyszerre jelentik az otthont, a szülőföldet, de magukban hordozzák a százéves magyar szétszóratás minden fájdalmát és a kisebbségi lét kihívásait is számunkra, kárpátaljai magyarok számára. Hisz a képeken látható várfalakon egykor Dobók, Perényiek, Rákóczik, Zrínyi Ilonák álltak. Magyar emberek rakták a nagytemplomok köveit, festették kazettás mennyezeteit, hogy Isten dicsőségét hirdessék.
Versek, novellák, történetek, dalok, szomorúak és vidámak még a világ legborzalmasabb helyein is születnek. Ilyen hely volt a Gulág, amely az ártatlan milliókat – köztük sok százezer magyart is – elnyelő és megsemmisítő szovjet munkatáborok gyűjtőneve. A táborokban született művészeti alkotásokat nevezi Hobo a „Gulág virágainak”.
Az előadás a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén és sorsán keresztül mutatja be a Gulág életének egy szeletét: az 1960-as években járunk, Brezsnyev idejében. A Perm–36-os lágerben november 7-i ünnepségre készülnek (Nagy Októberi Szocialista Forradalom napja). A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás.
(brusszel.balassiintezet.hu/Simon Dávid)
