Beszélgetés az eltelt harminc évről Sari Józseffel
Az elmúlt hét végén rendezték meg a XXX. Arany Ősz Nemzetközi Kórus- és Néptánctalálkozót Técsőn. Az esemény a kárpátaljai magyarság legnagyobb múltú kulturális rendezvénye, mely egyidős a rendszerváltással. A jubileumi évforduló kapcsán Sari Józseffel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökével, a találkozó alapítójával, szervezőjével beszélgettünk múltról és jelenről.
– Az elmúlt harminc évben nagyon sok minden történt. Beszéljünk a kezdetekről. Honnan jött az Arany Ősz Kórustalálkozó ötlete?
– Valahol Técsőn, a Fóris-lakásban kezdődött egy kerekasztal-beszélgetés során az ötletezgetés. Ott gondoltuk végig azt, hogy hogyan lehetne a felső-Tisza-vidéki magyarságnak egy olyan rendezvényét létrehozni, amely közönséget is, közösséget is teremt, és egy állandó eseménnyé tud válni. Fóris László, Fóris Judit, Borbély Sándor, Borbély Julianna, Szőllősi Tibor és jómagam voltunk azok, akik azon az estén erről sokat beszélgettünk. Fontosnak tartottuk azt, hogy olyan rendezvényt hozzunk létre, amely a közösség számára is fontos. Így jutottunk el az éneklésig, hiszen az énekes kultúrának nagy hagyománya volt a mi vidékünkön is. Azt gondolom, hogy az éneklés kultúráját így harminc év távlatából talán sikerült visszahozni. Nem volt könnyű ezt a rendezvényt megszervezni, hiszen volt a felső- Tisza-vidéknek egy tömbben élő magyarsága, akik ráéreztek erre a programra, bekapcsolódtak, és voltak olyan szórványban élők, akik nagyon szegregáltan éltek, élnek a tömbtől, őket már nehezebb volt megszólítani. El kell mondanom, hogy még most sem sikerült teljes mértékben összehozni a szórványt, de nagyon sok lépés történt abban az irányban, hogy ez megvalósuljon.
– Mondhatjuk azt, hogy az Arany Ősz Nemzetközi Kórus- és Néptánctalálkozó egyidős a rendszerváltással, és valahol ez ösztönözte a program létrejöttét?
–Valóban, a kórustalálkozó egy idős a rendszerváltással. 1989-ben megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, és sorra alakultak a Felső-Tisza-vidéken is az alapszervezetek. A rendszerváltás magával hozta a változást. Ebben a változásban benne volt a kultúránk, a közösségünk megjelenítésének is az igénye. Azonban a rendszerváltás nagyon sok buktatót hozott számunkra, de pontosan látom, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. A „honnan indultunk” lehetőségei a semmivel voltak egyenlők. A Felső-Tisza-vidéken az iskolák, a vasárnapi iskolák és a magyar kultúra is a rendszerváltást követő években kezdett el fejlődni. Azonban tovább kellett lépni. A továbblépésnek pedig a belső érzéki, érzési dolgait is át kellett lépni. Többek között azt a félelmet, amelyet egy rendszer belénk oltott. Azt, hogy merjünk és tudjunk megmutatkozni. Ez volt a legnehezebb az első években. De sikerült átlendülni rajta.
– Emlékszik-e még arra bizonyos első alkalomra?
– Boldogság volt akkor mindenkiben, hiszen rendszerváltás volt. Úgy éreztük, hogy itt most megváltozik minden körülöttünk. Az első eseményre nagyon sok magyarországi kórus jött el és lépett fel, ami kuriózum volt, hiszen hetven évig elzártan éltünk az anyaországtól. Ekkor állt össze a Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet is, amelynek tagjai azóta is töretlenül minden évben fellépnek az eseményen.
–Van-e olyan jellegzetes élménye az elmúlt harminc évből, amely felejthetetlen?
– Az egyik legkülönlegesebb az volt, amikor arról volt szó, hogy nem fogjuk tudni megrendezni a kórustalálkozót, ugyanis összedőlt a Zenit katonai kultúrház. A rendszerváltással nemcsak a rendszer dőlt össze, de minden eddig működtetett dolog omladozott. Minden tönkrement, és senki nem foglalkozott a közintézményekkel. A Técsői járás kultúrháza sem tudott befogadni, és keresgélni kellett, hogy hol fogjuk tudni megrendezni a találkozót. Végül Visken, az ukrán iskola művelődési termében sikerült megrendezni az eseményt. Akkor egyszer és utoljára. S aztán jöttünk vissza a következő évben ismét Técsőre. Bár nem volt befogadó helyszín, és nagy nehézségek árán sikerült találni a viski helyszínt, szó sem lehetett arról, hogy a program elmaradjon.
– Az elmúlt harminc év folyamán a kórustalálkozó is fejlődött, és ma már nemcsak kórustalálkozó, de néptáncegyüttesek találkozója is egyben. Mi volt a motiválója annak, hogy a kórusok mellett a találkozó a néptáncegyütteseket is befogadja?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani. Azt tapasztaltuk, hogy a táncházmozgalom olyan megtartó erővel bír, amely maga köré gyűjti a fiatalságot. Azt gondolom, hogy ebben a mozgalomban nekünk szerepet kell vállalni, és támogatni kell, mert ez megfogja a fiatalokat. Ezt felismerve nyitottunk a néptáncegyüttesek felé. S ma már fele-fele arányban lépnek fel kórusok és néptáncegyüttesek.
– Jövőbeni tervek amellett, hogy készülnek a harmincegyedik találkozóra?
– Meggyőződésem, hogy semmit sem szabad feladni abból, amit itt valamikor létrehoztunk. Mert ha – ne adj’ Isten – Kőrösmezőn megszűnik a magyarság, és Kőrösmezőn nem lesz magyar nyelv, akkor nem tudom, hogy hol fog megállni a folyamat. A szórványainkra, azokra a kicsi közösségekre vigyázni kell. Egy bárány is bárány alapon mindenkire vigyázni kell. A kórustalálkozót pedig tovább kell szervezni, mert ennek működnie kell. Vannak életképtelen és életképes dolgok. Mi még itt vagyunk a hagyományainkkal, az éneklés hagyományával és mindazzal az örökséggel, amelyet elődeinktől kaptunk. Nagyon fontos, hogy mindezt továbbvigyük.
Váradi Enikő
