A Legfelső Tanács múlt csütörtöki ülésén második olvasatban is elfogadta Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról című törvényt, amelynek tárgyalását még február 28-án kezdték meg a honatyák. A szavakban Európába tartó Ukrajna távozóban lévő politikai elitje újabb tanújelét adta, hogy nincs tekintettel az országban élő kisebbségekre.
Show volt a javából
A törvény végszavazását nagy várakozás előzte meg. A nacionalisták a jogszabály elfogadását sürgető akciót hirdettek a Rada épülete elé, miközben a nemzeti kisebbségek csak abban reménykedhettek, hogy Petro Porosenkónak az elnökválasztáson elszenvedett veresége után a tervezet nem kapja meg az elfogadásához szükséges támogatást a honatyák részéről.
A kormánypártok valóságos show-műsort kerekítettek az eseményből. A végszavazás előtt a képviselőknek levetítettek egy kisfilmet, amelyben írók, költők, civil aktivisták, tudósok, színészek, egyházi személyiségek hívták fel a figyelmet a törvény elfogadásának fontosságára. Az ülésteremben megjelent Filaret ortodox pátriárka, aki előzőleg a filmben úgy fogalmazott, hogy az egyház ragaszkodik a nyelvtörvény elfogadásához, és ott volt a vendégpáholyban Viktor Juscsenko, az ország harmadik elnöke is. Andrij Parubij házelnök mintegy bátorításul emlékeztetett, Petro Porosenko államfő korábban azt ígérte, aláírja a törvényt.
Aztán következett a szavazás, és bebizonyosodott, hogy az elnökválasztás mit sem változtatott az ukrán törvényhozáson. A parlament weboldala szerint a jogszabálytervezet elfogadására a teremben jelenlévő 350 képviselő közül 278 honatya szavazott igennel, 38 ellene foglalt állást, négyen tartózkodtak, 34-en nem vettek részt a szavazásban. Igennel szavazott a Petro Porosenko Blokkja (Блок Петра Порошенка) 106, a Népi Front (Народний фронт) 66, az Önsegítés (Самопоміч) és Oleh Ljasko Radikális Pártja (Радикальна партія Олега Ляшка) 21-21, a Haza (Батьківщина) 16, a Népakarat (Воля народу) képviselőcsoport 7, az Újjászületés (Відродження) 4 képviselője, valamint 37 független honatya. Ugyanakkor az Ellenzéki Blokk (Опозиційний блок) egyöntetűen a törvény ellen szavazott.
Az eredményes szavazás után folytatódott a show: „Dicsőség Ukrajnának!” kiáltásokkal, felállva tapsoltak a képviselők, majd elénekelték az ukrán himnuszt. A parlament előtt tüntetők szintén tapssal fogadták a Legfelső Tanács döntését, miközben azt skandálták „Dicsőség Ukrajnának! – A hősöké a dicsőség”, és görögtüzeket gyújtottak.
Az ünneplő nacionalisták örömét csak az árnyékolta be némileg, hogy az Ellenzéki Blokk képviselői és független honatyák rövid időn belül négy indítványt is benyújtottak a parlamentben, amelyekben az eljárásrend megsértése miatt a nyelvtörvényről rendezett szavazás eredményének megsemmisítését követelték. Mint ismeretes, a házelnök nem írhatja alá a nyelvtörvényt, s nem továbbíthatja azt megerősítésre az államfőnek, amíg a parlament napirendjére nem tűzte és meg nem tárgyalta ezeket a képviselői indítványokat, erre viszont legközelebb csak a következő, május 14-én kezdődő plenáris üléshéten lesz lehetőség, tehát egyelőre sikerült elhalasztani a jogszabály elfogadását. Megjegyzendő azonban, hogy egy-egy törvény életbe lépésének elhalasztása érdekében korábban sokszor folyamodtak már ehhez a módszerhez a honatyák, ám a parlamenti többség rendszerint elveti az efféle indítványokat, miáltal megnyílik az út a jogszabály aláírása és bevezetése előtt.
Már megint sumákoltak?
Akár ukrán sajátosságnak is nevezhetnénk, hogy az ország politikai elitje az általa legszentebbnek tartott törekvéseket, így az ukrán nyelv helyzetének megszilárdítását célul tűző nyelvtörvény megalkotását sem tudja úgy kezelni, ahogyan azt egy civilizált országban tennék, s ahogyan azt a kérdés jelentősége megkívánná.
Kezdjük azzal, hogy a nyelvtörvény végső tervezetét néhány perccel a szavazás előtt osztották ki a képviselőknek, akiknek így értelemszerűen esélyük sem volt meggyőződni róla, hogy valójában mit fognak megszavazni. Sajtóértesülések szerint az illetékes parlamenti bizottság még a szavazás napjának reggelén is változtatott a jogszabály szövegén, amelyben így több tucat módosítás jelent meg. E módosítások többségéről korábban már szavazott a parlament, ám mivel a nyelvtörvény vitáján szinte soha nem volt jelen kellő számú honatya, a szavazások rendre eredményteleneknek bizonyultak. A szóban forgó indítványok egy része igyekezett valamelyest lágyítani – állítólag európai nyomásra – a jogszabály rendkívül szigorú rendelkezésein, más részük átmeneti-felkészülési időszakot írva elő későbbre halasztotta bizonyos normák életbe lépését. Így azután, mielőtt sor kerülhetett volna a végszavazásra, a képviselőknek csütörtökön reggel egyenként meg kellett szavazniuk a legfrissebb módosító indítványokat. Talán mondanunk sem kell, hogy miután ilyen kapkodva született meg a jogszabály, utólag igen alapos jogi-technikai szerkesztésen kell átesnie. Így viszont hiába szavazta meg a parlament a törvényt, annak végleges szövegét lapzártánkkor még senki nem láthatta-olvashatta.
Legalább ennyire érdekes kérdés, hogy miként sikerülhetett megteremteni a parlamenti többséget egy olyan jogszabály elfogadásához, amelynek észszerűségében korábban számos nemzeti beállítottságú, sőt még néhány kormánypárti képviselő is kételkedett – már amennyiben hinni lehet a sajtónak.
A strana.ua forrásai szerint a végül igennel szavazó 278 honatya közül legalább 55-en szinte az utolsó pillanatig ingadoztak. Nélkülük viszont nem lett volna meg a jogszabály elfogadásához minimálisan szükséges 226 szavazat. Hogy végül miként sikerült őket meggyőzni, azt az olvasó fantáziájára bízzuk. Mindenesetre érdekes, hogy – megint csak sajtóinformációk szerint – a törvényt szinte egyként megszavazták bizonyos oligarchák és nagyvállalkozók által patronált politikai csoportosulások, illetve úgy háromtucatnyi független képviselő, akiknek a zöme korábban nem mutatott különösebb érdeklődést a nemzetépítés kérdései iránt.
Ugyancsak érdemes megfigyelni, hogy az egyes politikai csoportosulásokhoz tartozó képviselők milyen arányban szavazták meg a jogszabályt. A radiosvoboda.org adatai szerint például Oleh Ljasko Radikális Pártja, amelyet Rinat Ahmetov oligarchával hoz összefüggésbe a sajtó, 100%-ban támogatta a nyelvtörvényt, holott a párt nem tagja a kormánykoalíciónak. Ezzel szemben a Népi Front, a kisebbik kormánypárt képviselőinek csak a 83%-a nyomta meg az igen gombot, a nagyobbik kormánypárt, a Petro Porosenko Blokkja frakciójában pedig még rosszabb ez az arány, mindössze 79%. Ennél még az elvben ellenzéki Önsegítés (84%) és a Haza (80%) frakciói is jobb szavazási aránnyal rendelkeznek.
Miért éppen most?
A szakértők többsége nem hisz a kezüket a szívükre téve himnuszt éneklő ukrán politikusoknak, akik úgy ünnepelték a nyelvtörvény elfogadását a parlamentben, mintha nem tehették volna meg ezt a lépést akár már 2014-ben, Viktor Janukovics elnök elmenekülése, illetve az előző Kivalov–Kolesznyicsenko-féle nyelvtörvény hatályon kívül helyezése után. Jelenleg úgy tűnik, a nyelv a parlamenti választások egyik meghatározó kérdésévé válhat – legalábbis a nemzeti-nacionalista erők számára.
Sokan remélték Volodimir Zelenszkijnek az elnökválasztáson aratott kiütéses győzelme után, hogy ezzel a leköszönő elnök ámokfutásszerű nemzeti-nacionalista ukránosító politikája egyszer s mindenkorra vereséget szenvedett. Ők úgy érzik, az elmúlt öt évben kormányzó és kudarcot vallott politikai elitnek csendben át kellene adnia a helyét a győztesnek.
A demokratikus országokban az a divat, hogy amennyiben egy politikai erő ennyire megsemmisítő vereséget szenved, mint most Porosenkóék, a továbbiakban tartózkodik az ország sorsát hosszú távra meghatározni képes döntések meghozatalától. Csakhogy Petro Porosenko és az ukrán politikai elit egy igen tekintélyes része, akik elsősorban nem a jólneveltségükről vagy európaiságukról ismertek, egészen más véleményen vannak. A nyelvtörvény elfogadásával Zelenszkij és csapata tudtára adták, hogy a parlamentet továbbra is ugyanazok az erők irányítják, amelyek eddig, s eszük ágában sincs lemondani a hatalomról. Afelől se lehet kétsége senkinek, hogy a legutóbbi, véres összetűzésekbe torkollott Majdan eredményeként vezető pozícióba került politikusok mindenre készek a hatalomért, akár a társadalom megosztására is.
Elemzők szerint a nyelvtörvény lehet azon eszközök egyike, amelyekkel megpróbálhatják sarokba szorítani Zelenszkijt és pártját, a Nép Szolgáját (Слуга народу) a parlamenti választások előtt. Ha ugyanis az új elnök mindjárt beiktatása után nem lép fel a kisebbségek számára rendkívül hátrányos jogszabály ellen, azt kockáztatja, hogy elveszíti a délkelet-ukrajnai régió döntően orosz ajkú lakosságának támogatását. Amennyiben viszont ellene fordul a jogszabálynak, azzal ukránérzelmű szavazóit veszítheti el, elsősorban Nyugat-Ukrajnában. Ebből a csapdahelyzetből látszólag nincs kiút, hacsak azt a taktikát nem folytatja Zelenszkij, amelyet eddig is alkalmazott, vagyis nem foglal állást a társadalmat megosztó témákban, amilyen például a nyelvtörvény is. Kérdés azonban, hogy meddig lehet folytatni ezt a játékot?
Sokan azt tartanák a helyes megoldásnak, ha az elnök a beiktatása után haladéktalanul feloszlatná a parlamentet, s ezzel megszabadulna az őt gúzsba kötő, jelentős részben Porosenko pártján álló honatyáktól. Ennek a megoldásnak a lehetőségére történtek is már utalások a leendő elnök részéről. Dmitro Razumkov, Zelenszkij csapatának szóvivője egy minapi televíziós műsorban úgy fogalmazott, hogy elvileg az államfőnek joga van a hivatalba lépését követően feloszlatni a parlamentet. Eltérnek azonban a vélemények arról, hogy meddig teheti ezt meg az elnök. A soron következő parlamenti választások Ukrajnában október 27-re vannak kiírva, s egyes vélemények szerint Zelenszkijnek legfeljebb április 27-ig lett volna, mások szerint május 27-ig van joga feloszlatni a törvényhozást, és előrehozott választásokat írni ki.
Így viszont érthető, miért kifogásolta Volodimir Zelenszkij egy múlt heti videoüzenetében, hogy a Központi Választási Bizottság (CVK) szándékosan húzza az időt az április 21-én megtartott második elnökválasztási forduló hivatalos eredményének kihirdetésével. A CVK cáfolta a vádat, s április 30-án, vagyis a vonatkozó jogszabályok alapján még időben, kihirdette az elnökválasztás hivatalos végeredményét. Csakhogy a törvény úgy rendelkezik, hogy az új elnök beiktatásának legkésőbb a hivatalos végeredmény kihirdetése után 30 nappal kell megtörténnie, a beiktatás időpontjáról viszont a Legfelső Tanács dönt egyszerű többséggel. Így az elnök eskütételére akár június 1-jén is sor kerülhet. Tehát amennyiben a képviselők nem értenek egyet az előrehozott választások ötletével, elégséges, ha május 27. utánra tűzik ki Zelenszkij beiktatását, s máris megfosztják őt a parlament feloszlatásának lehetőségétől – ha ugyan valóban élni akart ezzel az eszközzel az új államfő.
(ntk)
