Csap magyarsága a temetőkertben a sztálinizmus áldozatainak emlékére állított emlékműnél hajtott fejet az 1944-ben málenkij robotra elhurcolt férfiak emléke előtt.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket és mindenkit, aki eljött, hogy fejet hajtson a politikai elítéltek emléke előtt, azon csapi férfiak emléke előtt, akik elszenvedték a sztálinizmus legnagyobb igazságtalanságát, és soha nem térhettek haza a málenkij robotból.
– Idén is mindenki itt van – a történelmi egyházak hívei, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola tanárai és tanulói, a 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat vezetői és tagjai, a KMKSZ alapszervezetének választmánya, nyugdíjasklubja, ifjúsági szervezete, s mindazok, akik úgy érzik, az utódoknak kell életben tartaniuk az emberáldozatok emlékét, azokét, akiket egy diktatórikus rendszer ragadott ki szeretteik és közösségeik életéből – hangsúlyozta az elnök asszony, és párhuzamot vonva napjaink történéseivel, elmondta: – Azt hittük, soha még hasonló sem történhet, de a ma is kihívásokkal van teli. Sokszor félelmetesen hasonlít a már ismert módszerekhez. Ma is meg kell élnie a magyar közösségnek, hogy megbélyegzik, ellenségként tekintenek rá szülőföldjén. Mi, a ma élő generáció a múlt emléke előtti alázat és a jövő előtt érzett felelősség tudatában nem alkudhatunk meg – mondta Balogh Lívia, és köszönetet mondott az anyaország kiállásáért.
Ezután a Magyar vagyok című dal hangzott el a csapi nyugdíjasklub énekkarának előadásában Melnyik Enikő kórusvezető vezénylésével.
Balogh Sándor Ezer fogoly imája 1944-ben című költeményét Balogh Kornél 10. osztályos tanuló adta elő. Stefanec Bianka 7. osztályos tanuló a Fohászt énekelte. A 10. osztályos Cékusz Anna a távoli évek történéseit ismertette, és felolvasta a csapi mártírok neveit. Felkészítő tanáruk Lizák Renáta történész volt.
Balogh János református tiszteletes az igehirdetést követően felszólította az egybegyűlteket:
– „Élők, emlékezzetek!” – és beszélt arról, amikor még az átkos rendszerben az azóta már elhunyt Halász Józseffel a Virág utca sarkán egy talapzat előtt emlékeztek a lágerben elhunytakra. Idézett a szolgálata idején a gyülekezetekben hallott történetekből, kiemelve, hogy azoknak is nehéz volt, akik itthon maradtak, hisz súlyos megpróbáltatásoknak voltak kitéve.
Thurzó Péter római katolikus atya az áldozatok előtt tisztelgőkhöz szólva megjegyezte, úgy gondolja, csak a lehajtott fejjel elmondott imádság a helyénvaló ennél az emlékműnél, ahol adósságot igyekszünk törleszteni, mulasztást pótolni.
Végezetül a résztvevők elhelyezték a tisztelet virágait, és meggyújtották az emlékezés mécseseit.
Rehó Viktória
