Ukrajnában egyre nagyobb nyomást gyakorol az állam Kárpátalján a magyar közösségre. Titkosszolgálati akció a beregszászi konzulátuson, hirtelen hadgyakorlat – Kozák 2018 néven – a Kárpátokban, egy magyar konzul kiutasítása, vegzálás a határon. Interjú Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével.
Hogy jár át a határon? Vegzálják? Kérdezem, mert egy hete közleményt adtak ki, amelyben amiatt tiltakoznak, hogy a kárpátaljai magyarokat, magyarországi tisztségviselőket, újságírókat rendszeresen indokolatlanul tartják fel az ukrán hatóságok, különösen az SZBU, az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
A parlamenti képviselőket egyelőre nem vegzálják, de az biztos, hogy egyre nehezebben elviselhető, ami a határon zajlik. Elsősorban a KMKSZ-es helyi képviselőket és tisztségviselőket, tanárokat és magyar értelmiségieket vegzálják, félreállítják őket, órákon keresztül vizsgálják az úti okmányaikat és a csomagjaikat, a vizsgálathoz pedig rendszerint kihívják az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) illetékesét is. A legtöbb esetben még jegyzőkönyvet sem adnak a feltartóztatott személynek, csupán az útlevelét kapja vissza, majd útjára engedik. Úgy vesszük észre, hogy ami most zajlik, kifejezetten ránk, magyarokra lett szabva. Ezért szóvá is tettük!
Van arról információja, hogy ez ugyanúgy érinti a románokat, a szlovákokat, a lengyeleket, vagy bármilyen egyéb okmányokkal a határra érkezőket?
Nincs ilyen információm, viszont a hozzám érkező jelzések alapján, a magyarok a kárvallottak! Az ukrán határőrizeti szervek a nemzetközi szabályok és a helyi törvények rendelkezései alapján kell, hogy végezzék a feladatukat. Bizonyára minden esetben tudnak hivatkozni egyes előírásra, de nagyon kilóg a lóláb, hiszen, ahogy említettem már, csak arról jönnek a jelzések, hogy a magyarokkal bánnak így.
Beadványban kért magyarázatot Vaszil Hricaktól, az SZBU elnökétől. Érkezett válasz?
Egyelőre nem. De még nem futottunk ki a közigazgatási eljárás szerinti határidőkből. Az az érzésem, hogy semmitmondó választ kapunk majd. Olyan ez, mint, amilyen a vasfüggöny szabdalta Európában volt anno. Időnként szabadabb a levegő a határon, időnként pedig a központból jön ukáz arra, hogy legyen gyötrelmes a határátkelés. Ukrajna elvileg jogállam, ahol a törvényeknek kellene keretet szabniuk mindennek, így a határátkelésnek is. Miután Ukrajna a NATO és az Európai Unió irányába törekszik, úgy elvárjuk, hogy annak képviselői, tisztségviselői akár a határon, de az élet minden területén viselkedjenek úgy, ahogy az a közösség, melyhez vágyódnak. Az SZBU elnökétől sem várok el mást! Kíváncsian várjuk a válaszát!
A tiltakozásuk napján az ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin újabb frontot nyitott. Egy videófelvételre (amelyen magyar állampolgári esküt tesznek le kárpátaljai személyek) hivatkozva a magyar konzul kiutasításával fenyegetőzött Facebook-bejegyzésében, aztán ezt megerősítette New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén (az interjú megjelenésekorutasították ki az érintett konzult – a szerk). Szakértők egyértelműen állítják: a felvételt az ukrán titkosszolgálat készítette.
Csak sajtóinformációkra tudok hagyatkozni. Azokban az szerepel, hogy egy ukrajnai határőr készítette a felvételt. És még annyi is napvilágot látott, hogy az illető maga is felvette a magyar állampolgárságot, közben készítette a videót. Ha mindez igaz – amit ellenőrizni meglehetősen nehéz –, akkor ez az úr megsértette a törvényt, bárkinek is a megbízásából cselekedett. Ukrajnában ugyanis az államnak dolgozó hivatalos személy nem rendelkezhet más állampolgársággal, csak ukránnal.
Azt, hogy bármely, nem az államnak dolgozó személy másik állampolgársággal rendelkezzen, semmilyen törvény nem tiltja, mint ahogy azt sem, hogy a diplomáciai kirendeltségeken állampolgársági ügyintézés történjen. Egyrészt, az ukránok is végeznek hasonló tevékenységet a külképviseleteiken, például a nyíregyházi ukrán konzulátuson ugyanúgy állampolgársági nyilvántartásba veszik azt az újszülöttet, aki ukrán állampolgárságú szülő gyermekeként születik Magyarország területén, ha a szülők kérelmezik ezt. Másrészt, jól tudja mindenki a nagyvilágban, és a teljes ukrán politikai, társadalmi, gazdasági elit is tisztában van azzal, hogy Ukrajnában a lakosság nem kis része rendelkezik más állampolgársággal. Erről nagyon sok nyelven, nagyon sok írás jelent már meg. A két vagy több állampolgársággal rendelkezők között szép számmal vannak parlamenti képviselők, nagyvállalkozók, de kormánytagok, magas beosztású rendőri vezetők, és más az államnak dolgozó olyan személyek is, akik számára ezt valójában a törvény tiltja. A kettős állampolgárság kérdése nem új keletű az ukrán politikai diskurzusban, időről időre felmerül, főként kampányidőszakban, most sincs ez másként, csak ezúttal a magyarok kerültek célkeresztbe, ami rendkívül aggasztó.
Egy magyarországi olvasónak nehezen tudnám elmesélni, mi zajlik és zajlott az elmúlt években Kijevben vagy – ahogy hazaérkezem – Ungváron, Munkácson, Beregszászban. Kétszer is megpróbálták felrobbantani a székházunkat, másodszorra sikerült – teljesen kiégett. Kárpátalján ilyenek a hétköznapok…
Beregszászon és a nagyszőlősi járás településein élő magyarokkal beszélgetve tapintható a fortélyos félelem, de több ruszin is úgy nyilatkozott, hogy nem nyilatkozik. Ez az általános légkör napjainkban Kárpátalján, vagy csak az én merítésem volt egyoldalú?
Ebben biztos benne van a hétköznapi keserűség, a szovjet éra reflexei. De az is, hogy az emberek belefáradtak. Nem szeretnék kitenni magukat semmilyen piszkálásnak. Nehezen élnek. Ha a magyar állam, az egyházi és a civil szervezetek nem lennének jelen, sok közösség egyszerűen elsorvadna. Napjainkban nagyon nehéz időket él Kárpátalján mindenki. A magyarok, a románok, a ruszinok és az ukránok is. Mi magyarok – és ahogy tapasztaltam, a magyar állam is – minden eszközzel az együttműködést, a békességet keressük. Az ukránok pedig a nemzetépítés, a nemzetté válás útját járják. A vezetőik sokszor nem figyelnek arra, hogy eközben kárt okoznak más nemzeti közösségeknek.
A háború árnyékában élnek. Ukrajna hivatalos álláspontja, hogy oroszországi támogatású terroristák ellen küzd Donyeckben, Luganszkban. A kelet-ukrajnai felkelők szabadságharcról beszélnek. A térséget számos nyelvi, kulturális, vallási törésvonal osztja meg. Ha egy laikus el szeretne igazodni, milyen – akár történelmi, geopolitikai – támpontokat adna a konfliktus megértéséhez?
Ukrajna ütközőzóna lett a Szovjetunió felbomlása után, de döntően orosz befolyás alatt maradt. Azóta az országot szétszabdaló társadalmi, gazdasági és persze a politikai törésvonalak még láthatóbbá váltak, destabilizálódott a helyzet. Ukrajna a köztes zónából Nyugatra indult, s az orosz érdekekkel ez messzemenően ütközött. A Majdanon történt események után megtörtént Krím annektálása, majd a nyelvtörvény felfüggesztése a keleti háború kirobbanásához vezetett. A meglévő törésvonalak tovább mélyültek. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a vallási, nyelvi, etnikai és kulturális helyi ügyek a nagyhatalmi érdekek miatt nem kaphatnak hangot. Többször jártam hivatalos úton az USA-ban, Brüsszelben és számos nemzetközi fórumon, ahol szóvá tettem mindezt, és természetesen a kárpátaljai magyarok ügyét. Eloszlatnám azt a közkeletű tévedést, hogy nem értené a nemzetközi szervezetek döntéshozóinak zöme, mi zajlik Ukrajnában. Nagyon is értik. A mi gondjainkkal, a kárpátaljai magyarok gondjaival is tisztában vannak, csak nem érdekli őket, illetve nem érdekeltek a gondjaink napirendre tűzésében.
Magyarország tehát az egyetlen támaszunk, amely több évtized óta először, most érzékelhető módon kiáll mellettünk. A magyar állam támogatása nélkül még elfelejtett részletkérdés sem lenne Kárpátalja.
A kárpátaljai, ukrajnai magyarok közül is sokan áldozatul estek az orosz-ukránok küzdelmének. Hány magyar fiatalt temettek a háború kirobbanása óta?
A legutóbbi adatok szerint 11 magyar fiatalt temettünk. Sorolhatnék itt más nemzeti közösségeket is, bizonyára ők is siratják a gyermekeiket. Annyi bizonyos, hogy az ország stabilizáláshoz először a békét kellene megteremteni.
Most jelentette be az ukrán kormány, hogy Kozák-2018 néven hadgyakorlat indul az ország nyugati részén. Magyarország határaihoz közel évtizedek óta csak szövetséges országok tartottak hadi eseményt, velünk együttműködő csapattestekkel. Mi történik?
Erről én is most értesültem. Elég furcsának tartom, hogy az az ország, amelyik a NATO és az Európai Unió felé törekszik, és nyugati földrajzi irányban szinte csak ilyen államok határolják, ugyanakkor keleten katonai konfliktusban áll, épp itt kezd hadgyakorlatot.
Ukrajna, az ukránok most válnak nemzetté. Törvényszerű, hogy mindez az országban élő számos más nemzeti közösség rovására történjen? Például egy olyan oktatási törvénnyel, amely minden korábbi két- és többoldalú megállapodást felrúg.
Ukrajnában a nemzetépítés folyamata zajlik. A háború kirobbanása óta megerősödtek a szélsőséges nacionalista és soviniszta csoportosulások, akik rendszerint az országban élő kisebbségek ellen hangolják a közvéleményt, és nemegyszer kisebbségellenes akciókat, megmozdulásokat hajtanak végre. Ebben a légkörben a Magyarországgal kötött megállapodások felrúgása és az oktatási törvény ránk kényszerítése nem meglepő. A kisebbségi jogok szűkítése elsősorban az orosz ajkú lakosság ellen irányul, de ugyanúgy áldozata a többi nemzeti kisebbség is. Az államnyelv megfelelő ismeretére természetesen szükség van, de figyelembe kellene venni, hogy a nemzeti kisebbségek számára az ukrán idegen nyelv, és ennek megfelelően, más módszerekkel kellene tanítani a nemzetiségi iskolákban.
A vereckei magyar Honfoglalás-emlékművet rendszeresen meggyalázzák, a szervezete székháza ellen robbantásos merényletet hajtottak végre. A KMKSZ tagjait halállal fenyegetik. Eközben egyetlen emberi jogi szervezet vagy európai intézmény sem hallatja a hangját. Miért?
Nem tudok választ adni. Annyi biztos, hogy semelyik európai intézmény, szervezet vagy nemzetközi civil-NGO nem töri magát, hogy felvesse a problémáinkat. Ebből gondolom, hogy nem is érdeklik őket a kárpátaljai magyarok helyzete. Korábban említettem: azt tapasztaltam, hogy bizonyos diplomáciai szinteken mindenki érti, tudja, mi zajlik Kárpátalján, tudja milyen nyomás alatt élnek a magyarok, mégsem üti meg az ingerküszöbüket. Egy támaszunk van, a magyar kormány, Magyarország. Ahogy látom, ez a támogatás egyre komolyabb, és szinte az egyetlen segítség.
Kárpátalján a legutóbbi időkig békesség volt, az állami tisztségviselők minden alkalommal biztosítottak arról, hogy gyorsan, hatékonyan fellépnek. Az emlékműhöz nem állíthatunk őrt, a székházunk nem kaszárnya. Szabadon szeretnénk élni.
A Kárpát-medence anyaországon kívüli magyar közösségeiben mindenhol jelen van az autonómia, az önrendelkezés iránti igény. Kárpátaljára is igaz ez? Épp most nyilatkozta az ukrajnai parlament külügyi bizottságának elnöke, Hanna Hopko, hogy „Kárpátalján soha nem lesz a magyaroknak területi autonómiájuk”.
Ismerem a kolleginát. Fiatal és harcos hölgy Hanna, de neki is csak azt az ősi bölcsességet ajánlanám figyelmébe, amelyet minden politikus megtanul: Soha ne mond, hogy soha!
Sengel Ferenc interjúja
