Republic-koncert Kárpátalján – Interjú Boros Csabával
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett XXIII. Kárpátaljai Magyar Könnyűzenei Zenésztalálkozó szombat esti fénypontja egyértelműen a jellegzetes zenei hangzásáról, mély üzeneteket hordozó dalszövegeiről ismertté vált, az 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes, a Republic zenekar lebilincselő koncertje volt. A fellépés előtt Boros Csabával, a zenekar basszusgitáros-énekesével beszélgettünk.
– Nem ma kezdték zenészkarrierjüket a zenekarral. Huszonnyolc éve alakult a Republic. Ugyanúgy látja a jelent, mint a kezdetekkor?
– Erről nagyon sokat lehetne beszélni, mert én magam is a Petőfi Rádió műsorvezetője vagyok, és rengeteg fiatal zenésszel találkozom estéről estére. Nagyon sok idősebb – vagy korombeli – zenész arról mesél fiatalembereknek, hogy „Bezzeg, a mi időnkben mennyire más volt és mennyivel jobb volt a világ…” Én azt gondolom, hogy amikor az embernek már gyerekei vannak, és eltöltött egy bizonyos időt ezen a pályán, akkor előjön egyfajta nosztalgia, de én szeretek visszagondolni azokra az időkre, amikor még én is másféle szinten zenéltem. Azonban úgy tartom, hogy a jelen ma van, és a múltban élni teljesen felesleges dolog. Egy zenekarnak és egy zenésznek abban a pillanatban kell bizonyítani, és olyan produkciót nyújtani a színpadon, ami a zenekart és korát hordozza magában, miközben üzenettel szolgál a minden kornak. Nem könnyű dolog hitelesnek maradni – a Republic-ban ilyen problémák soha nem voltak. Nem vettünk fel álcákat, és nem akartunk mások lenni, mint amilyenek valójában vagyunk, és nem akartunk olyanok lenni, mint amilyenek… tehát mi nem valakinek a magyar változata voltunk, hanem mi a Republic voltunk mindig. 2018-ban a zenekar – miután egy döbbenetes válságon és veszteségen ment keresztül – egy olyanfajta csúcson van újra, amit remélni sem mertünk. Azt hiszem, hogy a zenekar tehetsége, a dalai, a mondanivalója, az ereje megmaradt.
– A közönség szereti a Republic új dalait. Ezek újra olyan dalok, amelyek beleillenek abba a sorba, ami a zenekarra Cipő elvesztése előtt is jellemző volt.
– Nekem semmiféle hamis nosztalgiám nincs a múlttal kapcsolatban. Nagyon szeretek ebben a jelenben élni és játszani a mai Republic-koncerteket. Sajnos, itt ma nem teljesen lesz minden olyan – s nem a dalokra gondolok –, mert például a pirotechnikai eszközöket esélytelen lett volna áthozni a határon. Ennek ellenére a programunk zeneileg ugyanolyan erős lesz.
– A zenélésen és a rádiós műsorvezetésen kívül miket szeret csinálni?
– Lenne olyan hobbim, amit szeretnék csinálni, csak nincs rá időm. Viszont, amikor mégis akad idő, akkor megpróbálok céltudatosan lemenni a Balatonra, és ott tölteni egy-két éjszakát. A barátaimmal elhalazgatunk, vitorlázgatunk. Most egész nyáron a Bagossy Brothers Company volt a szomszédom. Ők egy kiváló erdélyi magyar zenekar, közös dalokat is szereztünk már. Tehát szeretek lemenni a Balatonra és ott lenni.
– Mi volt a benyomása, amikor korábban Kárpátalján jártak a zenekarral?
– Cipő – aki egyébként kárpátaljai származású – még élt, amikor itt voltunk, és ő volt a legjobban meglepődve, amikor a határon oldalra állítottak minket, és egy vonalra kellett felsorakoznunk. Ez valami borzasztó, bár lehet, hogy akkor még humorosan fogtam fel. Pár évvel ezelőtt egy koncertre jöttünk, amelyen Kijevből is jelen voltak X-Faktorosok, s arra lettünk figyelmesek, hogy nagy autókkal, pisztollyal az oldalukon emberek közlekedtek föl-alá. Az nem volt egy jó benyomás… nyolc vagy kilenc órakor kellett volna játszanunk, és valamikor éjfél és egy óra körül kerültünk a színpadra. Erre emlékszem utoljára, na és a borzalmas utakra. A Szovjetunióban is játszottam kétszer – 1988-ban és ’89-ben – egy másik zenekarral még, és az állapotok még ma is eléggé hasonlítanak azokra az időkre.
– Ennyi év elteltével is sok dolog megmaradt a rendszerváltás előtti időből…
– Igen, de úgy gondolom, hogy a fiatalemberek felfogása a kulcs, mert mindig azokban az emberekben vannak az új lehetőségek, akik még fiatalok, frissek és „megrontatlanok”.
– Koncerteznek határon túli magyarlakta területeken is. Éreznek egy-egy ilyen alkalmon valamilyen megszokottól eltérő érzést?
– Nagyon sokszor koncertezünk Erdélyben, Felvidéken, néha átlátogatunk Vajdaságba, de ide, Kárpátaljára ritkán jövünk, mert kevesebbet is keresnek minket innen. Amikor átmegyünk Erdélybe, azt tapasztaljuk, hogy már a „határtalanság” miatt is másabb, mint itt – a határátlépés sokkal egyszerűbb: reggel beülünk az autóba, átmegyünk és koncertet adunk az ottani magyaroknak, aztán este hazajövünk. Itt ez nehezebben megoldható. Azonban le kell szögeznem: mi magyar embereknek játszunk magyar nyelven, és azokat a magyar gondolatokat és azokat az érzelmeket, amelyeket a magyar emberek megértenek. Mi mindenhol magyar embereknek zenélünk, engem a határ különösebben nem érdekel… Most is itt ülünk, és két magyar ember közösen beszélget, és egy csomó mindent megértünk – István királytól visszavezetve sok közös témánk van. Mi, magyar emberek nemcsak a nyelvünk, hanem az érzéseink és neveltetésünk által is összetartozunk.
Csuha Alexandra
