Egy elfeledett tudósítás Szalókáról
1989. november 26-án Kárpátalján elsőként az ungvári járási Szalóka község temetőjében avattak jelképes sírt a kisközség sztálini lágerekben maradt 58 áldozatának. Az abban az évben alakult KMKSZ vezetői tartottak attól, hogy a KMKSZ Szalókai Alapszervezete által meghirdetett jelképes temetést a hatóságok megzavarhatják, ezért az ott a KMKSZ-t képviselő Dupka György magával hívta Szalókára a Magyar Televízió Panoráma című külpolitikai műsorának külsős szerkesztőjét, Mankovits Tamást, bízva abban, hogy a kamera távol tartja majd a hatóságokat az eseménytől. Végül senki nem zavarta meg a megrendítő megemlékezést, a Panoráma pedig több mint két héttel később bemutatott egy megható és felkavaró ötperces riportfilmet a kárpátaljai eseményről, amely sokunk emlékezetében talán még ma is él: a fekete ruhás síró asszonyok, a megrendült túlélők és az ötvennyolc kettétört gyertya.
Napra pontosan huszonnyolc évvel később, az elmúlt vasárnap Mankovits Tamás és Dupka György újra ellátogattak Szalókára és bemutatták az egykori televíziós által megőrzött nyersanyagokból összevágott 25 perces dokumentumfilmet a Szalókai Kultúrházban összegyűlt nagyszámú helybélinek.
A vendégeket Biró Sándor, Szalóka polgármestere köszöntötte emlékeztetve arra a súlyos tragédiára, amit a 73 évvel ezelőtti események okoztak a 700 lakosú kisfalunak: a több mint száz szalókai férfi háromnapos munkára történő toborzása, és az, hogy közülük 58-an soha többé nem térhettek haza.
Mankovits Tamás felidézte 28 évvel korábbi emlékeit, elmondta: „Ez az akkori emlék életem meghatározó élménye lett. Akkor határoztam el, hogy nem hagyom a kárpátaljai magyarságot magára, ezért is alapítottam meg később a Kárpátalja lapot. Ezt a filmet nagyon méltánytalanul mellőzték azóta. Akkor én már külső munkatársként néhány tudósítást készítettem a Panoráma című műsornak, pontosabban a Magyar Televízió Külpolitikai Szerkesztőségének – Chrudinák Alajos volt akkor a vezetője. Amikor ezt a filmet elkészítettem, Chrudinák nem volt Budapesten és nélküle nem vetítették le. Két hét múlva hazajött Chrudinák, neki is bemutattam az anyagot, végül is neki köszönhetően egy ötperces riportfilmet láthattak 1989. december 15-én a tévénézők a szalókai megemlékezésről.”
Mankovits Tamás elmondta, hogy az általa megőrzött nyersanyagokat saját költségén digitalizáltatta, és nemrég készített belőle egy bővebb, 25 perces dokumentumfilmet a Lakiteleki Rendszerváltó Filmszemlére, ahol elnyerte vele a Honvédelmi Minisztérium különdíját és a Magyar Hírlap különdíját. Ezt követően az egykori televíziós elsőként Szalókán akarta bemutatni alkotását, ott, ahol egykor megtörténtek az események.
A film azt mutatja be, ahogy a falu lakói kivonulnak a községi temetőbe, majd ott az akkor még csak tervezett emlékmű elkészült talapzatába elhelyeznek egy, az áldozatok nevét tartalmazó fémhengert. A KMKSZ Szalókai Alapszervezetének akkori elnöke, Soós Kálmán, Dupka György, a KMKSZ akkori felelős titkára és Mile Lajos magyarországi irodalomtörténész megható beszédet mond. Néhai id. B. Soós Kálmán túlélő visszaemlékezik az egykori bajtársakra, a feketébe öltözött asszonyok sírnak, miközben Fekete Miklós felolvassa az 58 áldozat nevét, és minden névnél kettétörnek egyet a talapzaton égő gyertyákból.
Dupka György szomorúan jegyezte meg, hogy nagyon sokan eltávoztak azóta, és sok gyerek is született az eltelt 28 év alatt, akiknek remélhetően továbbadták népünk legnagyobb XX. századi tragédiájának emlékével kapcsolatos történeteiket a szalókaiak, amelyeket akkor a túlélők a községházán bátran mondtak bele a kamerába.
Badó Zsolt
