Magyar támogatással felújított óvodát adtak át Ungváron

Kedden, november 21-én közel 12 millió forint magyar kormánytámogatásból felújított óvodát adtak át Ungváron a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. Az ünnepi eseményen jelen volt dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának […]

Bővebben

Az elhurcoltakra emlékeztek Jánosiban

„Talán a pokol sincs ennyire kegyetlen, ennyire pusztító, ilyen embertelen” – a málenykij robot áldozataira emlékeztek november 19-én a beregszászi járási Jánosiban, a helyi emlékműnél. A megemlékezést Jánosi és Balazsér immár sokadik alkalommal közösen szervezi meg november harmadik vagy negyedik vasárnapján egy ökumenikus istentisztelet keretein belül. Az eseményen jelen voltak a két település lakosai, a […]

Bővebben

A kárpátaljai magyar férfiak 73 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek Szolyván

Gyászünnepséggel, emléktáblák avatásával és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar férfilakosságának 1944. novemberi, szovjet lágerekbe történt elhurcolásáról szombaton Szolyván, a 73 évvel ezelőtt deportáltak egykori gyűjtőtáborának helyén létesített emlékparkban. Az emlékünnepségen mondott beszédében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy a magyarság 1944-45-ös tragédiájáról évtizedeken át még csak beszélni sem volt szabad, […]

Bővebben

Hrinevics: Nem zárjuk be a nemzetiségi nyelvű iskolákat

Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter a Beregszászi járás magyar iskoláinak igazgatói előtt kijelentette, hogy Ukrajnában nem zárják be a nemzetiségi tannyelvű iskolákat, ehelyett több lehetőséget biztosítanak a tanulók számára az ukrán nyelv elsajátításához – adta hírül vasárnap a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál. A portál beszámolója szerint Lilija Hrinevics az új oktatási törvényről szombaton Beregszászban tartott szakmai fórumon azt […]

Bővebben

Németh Zsolt: Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán helyzet rendezése érdekében

Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, ezért a közelmúltban az Európai Unió több szervezetét is megkeresték – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Németh Zsolt közölte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két levelet is küldött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), amely jelentős szereppel […]

Bővebben

Az új tanügyi törvény nemzetiségi vonatkozásait ismerteti Kárpátalján az ukrán oktatási miniszter

Az új ukrán oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit ismerteti nemzetiségi vezetőkkel és az érintett iskolák igazgatóival Ungváron és Beregszászban pénteken, valamint szombaton Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter, aki kétnapos munkalátogatást kezdett Kárpátalján. A tárcavezető délelőtt Ungváron megbeszélést folytatott Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával, Barta Józseffel, a megyei tanács első elnökhelyettesével, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) […]

Bővebben

Megérkezett megyénkbe Lilija Hrinevics

Kétnapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter. November 17-én Ungváron, 18-án pedig Beregszászban tárgyal az oktatásügyi dolgozókkal. Lilija Hrinevics jelenleg kerekasztal-megbeszélést folytat a megyeszékhelyen azon oktatási intézmények képviselőivel, ahol a nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás. Beregszászban az új oktatási törvény kivitelezéséről beszélnek majd a pedagógusokkal. (mukachevo.net/mukachevo.today/VV)

Bővebben

Orbán Viktor az ET főtitkárával tárgyalt az ukrán oktatási törvényről

Az ukrán oktatási törvényről, valamint az Európa Tanács (ET) napirendjén szereplő aktuális ügyekről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Thornbjorn Jagland, az ET főtitkára pénteken reggel a svédországi Göteborgban – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI tudósítójának Göteborgban. Az EU szociális csúcstalálkozójára a városba érkezett magyar miniszterelnök és a főtitkár […]

Bővebben

Miniszterelnökség: A szórványmagyarság a magyar kultúra védőbástyája

A szórványmagyarsághoz tartozók az utolsó bástyái, hű őrzői a magyar kultúrának, ezért a kormányzat számos programmal támogatja megmaradásukat – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára egy szerdai budapesti tanácskozáson. Szilágyi Péter a magyar szórvány napján a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén hangsúlyozta: anyanyelvünk megtartása egyet jelent életben maradásunkkal, ezért ez az anyaországban élőknek is elemi […]

Bővebben

Magyarellenes szélsőjobboldali félelemkeltés Kárpátalján – Bocskor Andrea sajtóközleménye

A Szvoboda párt katonai szervezete, a Karpatszka Szics szélsőséges ukrán nacionalista alakulat november 11-én az ungvári magyar főkonzulátus előtt tüntettek, majd november 12-én megfélemlítő felvonulást tartottak Beregszászon. A katonai egyenruhát és fekete maszkot viselő demonstrálók a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat 1938-as megalakulásának évfordulója alkalmából szerveztek felvonulást. A félelemkeltő szándékkal megtartott menetelés közben az alakulat tagjai […]

Bővebben