Elkezdődött az első kárpátaljai Magyar Ház építése Rahón

A rahói magyar közösség és a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló – Kárpátalján az első – Magyar Ház építése kezdődött el csütörtökön Rahón, a magyar kormány mintegy 80 millió forintnyi támogatásával. A rahói római katolikus plébánia épületére új szintként húzott, közel…

Egán Ede Alapítvány: Megvannak 2017 első nyertes pályázatai

Július 26-án az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának felterjesztésére a Budapesten működő Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Stratégia Irányító Testület jóváhagyta a gazdaságfejlesztési stratégia keretében 2017 tavaszán meghirdetett mezőgazdaság pályázatok nyerteseit. A testület döntéséről az alapítvány igazgatóját, Berki Mariannát kérdeztük.…

Második alkalommal tartottak Barackfesztivált Benében

Idén július 30-án, a hónap utolsó vasárnapján, a barackszezon végén szervezték meg Benében a második barackfesztivált. A település őszibarack-termesztésben párját ritkítja Kárpátalján, ezért nem véletlen, hogy a szervezők hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a fesztivált. Kezdetben csak néhány család foglalkozott az…

Újabb források a szociális intézményeknek

Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács Július 28-án tartotta soros ülését a Beregszászi Járási Tanács. A tanácsülésen a 34 képviselőből 25 volt jelen, valamint Gulácsy Géza és Tóth Miklós megyei képviselők, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, ezenkívül a járási államigazgatási és…

Szin és Vír tavánál jártak a nevetlenfaluiak

Július 30-án a Szinevéri-tóhoz kirándult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nevetlenfalui Alapszervezete. Az ugocsai alapszervezet elnök asszonyuk, Budaházi Kornélia szervezésében, a megyei szervezet támogatásával az elmúlt évben is szervezett honismereti kirándulást: akkor a Vereckei-hágó volt a célpont. Idén, bővítendő…

A határon átnyúló pályázati programról tartottak tájékoztatót Beregszászban

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács szervezésében Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna (HUSKROUA) ENI határon átnyúló együttműködési program 2017–2020 című pályázati programról tartottak tájékoztatót a Rákóczi-főiskolán július 28-án. A szakmai nap elején Tarpai József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati…

Grezsa István: Jelentősen nőtt a magyar nyelv iránti érdeklődés Kárpátalján

Jelentősen nőtt Kárpátalján a magyar nyelv iránti érdeklődés – mondta a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kedden a zánkai Erzsébet-táborban, ahol magyarul tanuló ukrán gyerekekkel találkozott. Grezsa István elmondta: a magyar…

Kiállítás a deportáltak emlékére

Po pjaty – Ötösével Deportálások… Gyűjtőtábor Szolyván… Erőltetett menetek a behavazott Kárpátokon át… Hosszú menetoszlopokban vonuló, könnyű, őszi ruházatukban didergő, alultáplált foglyok, durva őrök – és fegyverdörrenések, ahogy végeznek az éhség, a fáradtság miatt a sorból kidőlő szerencsétlenekkel… Sztarij Szambor……

Petőfi Sándor-szobrot avattak Ivano-Frankivszk városában

Petőfi Sándor-mellszobrot avattak a költő halálának 168. évfordulója tiszteletére hétfőn a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városában – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az MTI-vel. Kiemelte: Nyugat-Ukrajna egyik legjelentősebb gazdasági és kulturális centruma 1962-ben, fennállásának háromszázadik évfordulója alkalmából vette fel az ukrán…

Porosenkótól kéri a határátkelőkön kialakult helyzet orvoslását a Kárpátalja megyei tanács

Petro Porosenko ukrán elnöktől kéri a határátkelőhelyeken uralkodó aggasztó helyzet orvoslását a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés), amely szerint az ottani kaotikus állapotok hiteltelenítik az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentességét, elriasztják a befektetőket, és fékezik az ország idegenforgalmának fejlesztését – adta…