Megújultak a világháborús emlékművek Beregsomban
Június 25-én, vasárnap ünnepélyesen újraavatták Beregsomban, a helyi református templom kertjében álló I. világháborús emlékművet, valamint a II. világháború és a sztálini lágerek somi áldozatainak emléket állító felújított emlékoszlopokat.
1944 őszén a megszálló szovjet hatóságok 81 magyar férfit vittek Beregsomból a sztálini lágerekbe, akik közül 24-en vesztek oda. A második világháború idején a magyar hadseregbe bevonult 34 honvédból 21-en haltak hősi halált. Tehát a község II. világháborús vesztesége összesen 45 fő. Ezeket az adatokat a község szülöttei, Sütő Kálmán parasztköltő és Ködöböcz Lilla történész portabejárásokkal gyűjtötte össze. Kezdeményezésükre a falu lakossága együttműködésben a KMKSZ-szel, a községi tanáccsal és a református egyházközséggel 1991. november 2-án emlékoszlopot állított a templomkertben a II. világháború és a sztálini népirtás áldozatainak, közvetlenül az első világháború beregsomi áldozatainak emlékoszlopa mellett. Időközben mindkét emlékoszlopot megviselte az idő, emiatt a Beregsomért Jótékonysági Alapítvány sikeres pályázati anyagot nyújtott be a magyarországi Gulág Emlékbizottsághoz, amely támogatásának és a helyiek összefogásának, valamint a KMKSZ-nek, az UMDSZ-nek és Magyarország Beregszászi Konzulátusának köszönhetően a két emlékoszlop és környezete gyönyörűen megújult – tudhattuk meg a megemlékezés kezdetén a község szülöttétől, Fejes Norberttől.
Az újraavató ünnepség református istentisztelettel vette kezdetét, igét Jakab Attila református lelkész hirdetett.
Erdei Péter beregszászi magyar konzul beszédében emlékeztetett: „A számokból tudjuk, hogy a halálmenetet csak minden harmadik elhurcolt élte túl… A civilek elhurcolását semmilyen nemzetközi jog, vagy gyakorlat nem igazolhatja. A történtek a hadijog és etika semmibe vételét jelentették. Valamennyien a kommunista önkény útjában voltak, illetve ezzel büntették a magyarságot a II. világháborús részvételért. A családjuktól elszakított, kegyetlen pusztulásra ítélt lágerlakóktól úgyszólván mindent elvettek, de hitüket mégsem tudták megtörni. Hiszen Istenre bízták sorsuk alakulását, és Istenhez fohászkodtak haláluk óráján. A borzalmat túlélők Istentől várták a szabadulást.”
Sin József, a Beregszászi Járási Tanács, valamint a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke felidézte a számunkra, kárpátaljai magyarok számára oly tragikus XX. század legszörnyűbb eseményeit, a sok áldozatot követelő I. világháborút, majd az annál is tragikusabb trianoni békediktátum következményeit, a II. világháborút és az azt követő sztálini népirtást. Beszélt a népünk előtt tornyosuló mostani nehézségekről is, amelyek következtében sok kárpátaljai fiatal hagyja el szülőföldjét. Hangsúlyozta: „Minden társadalom legbiztosabb alapja a család és az összetartó közösség. A közösségeknek pedig fennmaradásuk érdekében ragaszkodniuk kell hagyományaikhoz, hőseikhez, emlékműveikhez, templomaikhoz, iskoláikhoz…”
Zubánics László, az UMDSZ elnöke elmondta, a többségi nemzetben egyre többen akadnak olyanok, akiket felháborít az, hogy emlékműveinkkel, emléktábláinkkal az 1100 éves múltunkra utalunk vissza a negyed évszázados történelemmel rendelkező Ukrajnában. Az emlékjelek állítása a bibliai időkre visszavezethető hagyomány, ami nem kellene, hogy zavarjon másokat.
Barta Ferenc, a KMKSZ Beregsomi Alapszervezetének elnöke hangsúlyozta: „A magyarok képesek fájdalmukat, gyászukat erővé és hitté alakítani. Tudjuk azt, életünkben mindig lesznek nehéz idők, de rajtunk áll, mennyire tudunk ezekkel megbirkózni. Bízom abban, hogy a mindennapi kihívások ellenére maradnak, lesznek, akik nem vesztették, nem veszíthetik el hitüket…”
Jakab Attila református lelkész a gyászos múltat idéző beszédeket követően egy biztató igét olvasott fel a Szentírásból, a Zsoltárok könyvének 117. részéből. „Ha Istenre figyelünk és életünk dicsőíti az Istent, annak következtében az áldások kibomlanak, az összefogás gyökeret ver, és még jobban átszövi az emberek szívét” – mutatott rá Jakab Attila.
Az újraavatáson a helyi fiatalok közül Simon Klaudia Babits Mihály Miatyánk 1914 című versét, Nagy Eszter pedig Lelkes Miklós Mikor az idő eltörött című versét szavalta. Péter Kitti Csézy Ez az otthonunk című dalát énekelte, majd a Beregsomi Református Egyházközség énekkara szolgált.
Végül az emlékezők elhelyezték koszorúikat és virágaikat a megújult emlékoszlopok talapzatán.
Badó Zsolt
