Kijevben június 8-án ismét ülésezett a Legfelső Tanács tudományos és oktatási bizottsága által az oktatási törvény tervezetének parlamenti vitára történő előkészítésére létrehozott munkacsoport. A tanácskozás témája ezúttal a törvénytervezet sokat vitatott 7., az oktatás nyelvéről rendelkező cikkelyével kapcsolatos javaslatok megvitatása volt. A csoport utolsó ülésén sem a szakminisztérium, sem az ukrán nyelv „védelmét” felvállaló társadalmi és szakmai szervezetek, intézmények nem kívántak engedni álláspontjukból, mely szerint a kisebbségek nyelvén csak az ukrán mellett folyhatna a tanítás a jövőben az oktatás valamennyi szintjén, míg a nemzeti kisebbségek jelenlévő képviselőinek többsége nyilvánvalóan nem kívánt beletörődni nyelvi jogainak szűkítésébe.
Olekszandr Szpivakovszkij, a parlament tudományos és oktatási bizottságának megbízott vezetője előszavában jelezte, hogy a számos eddigi tanácskozás ellenére bizonyos kérdésekben továbbra sincs egyetértés az Oktatási és Tudományos Minisztérium, valamint az államnyelv védelmében, illetve a nemzetiségi kisebbségek részéről fellépő civil szervezetek képviselői között. A honatya azt szerette volna, ha ezúttal sikerül közös álláspontot kialakítani a kérdésben, ellenkező esetben, mint fogalmazott, kénytelen lesz több álláspontot a tudományos és oktatási bizottság június 21-i kibővített ülése elé terjeszteni, ahol a képviselők szavazataival, azaz nem szakmai, hanem politikai szempontok alapján dől el a bizottság álláspontja a törvénytervezetet illetően.
Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy az Alkotmány 53. cikkelye 5. pontjának azt a rendelkezését, mely a nemzeti kisebbségek számára a törvény által megállapított rendben garantálja az anyanyelvű oktatás vagy az anyanyelv tanulásának jogát, az oktatási törvény módosított tervezete a következő normatív szöveggé transzformálná: „A nemzeti kisebbségekhez és őshonos népekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz az ukrán nyelv mellett az iskola-előkészítő és általános középiskolai képzésben az állami és kommunális intézményekben, azokon a területeken, ahol a kisebbségek kompakt tömbben élnek.” Vagyis a határozott alkotmányos garanciát egy jog váltaná fel, amelynek gyakorlását ráadásul két – a törvények által sehol nem körülírt feltételhez köti: csak az ukrán nyelv mellett ad rá lehetőséget, s csak azokon a helyeken, ahol az adott kisebbség egy tömbben él. További megszorítás, hogy az anyanyelvű oktatást az iskola-előkészítő és általános középiskolai oktatási intézményekre korlátozza, azaz megszűnne az anyanyelvű oktatáshoz való jog a középfokú szakképzésben és a felsőoktatásban.
Volodimir Kovtunec, az Oktatási és Tudományos Minisztérium első miniszterhelyettese expozéjában egyértelművé tette, hogy a tárca álláspontja nem változott e téren. Mint fogalmazott, a kizárólag a kisebbségek nyelvén, az államnyelv használata nélkül folyó oktatás a kisebbségekhez tartozó polgárok diszkriminációjához vezet, amennyiben az államnyelv nem kielégítő ismerete folytán korlátozza a hozzáférésüket az ukrán felsőoktatáshoz.
Joszip Ziszeljsz, az Ukrajnai Nemzeti Közösségek Kongresszusának képviseletében ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztérium javaslata szűkíti a kisebbségek Alkotmány és nemzetközi szerződések által garantált jogait, s a nemzeti kisebbségek is ekként értelmezik a törvénytervezet rendelkezését. A kisebbségek korábban több ízben is felhívták a minisztérium figyelmét jogaik tervezett szűkítésére, ám a tárca ezt figyelmen kívül hagyta – tette hozzá Ziszeljsz.
Aurica Bozescu, az ukrajnai románság képviselője emlékeztetett: az elmúlt mintegy két évszázadban anyanyelven folyt a jelenleg Ukrajna területén élő románság oktatása, bármilyen államalakulathoz tartozott is a közösség, ami egyfajta stabilitást eredményezett. Bozescu arra szeretett volna választ kapni az oktatási minisztérium jelen lévő képviselőjétől, hogyan biztosítják majd az átmenetet a tervezett kétnyelvű oktatásra, illetve garantálni tudják-e, hogy ennek hatására közösségük körében nem gyorsul fel az asszimiláció. Volodimir Kovtunec a felvetésre reagálva tagadta, hogy a tárca célja az oktatási törvény 7. cikkelyének módosításával az asszimiláció lenne, ugyanakkor konkrétumokkal nem tudott szolgálni a hozzá intézett kérdést illetően.
Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke hozzászólásában kompromisszumos megoldásként azt javasolta, hogy a jogalkotók fogadják el a tervezet 7. cikkelyét az Oktatási Minisztérium eredeti javaslatában szereplő, és első olvasatban már elfogadott változatban, mely lehetővé tenné a kisebbségek oktatását anyanyelvükön. Brenzovics László rámutatott: ez a szövegváltozat is jelentősen szűkíti a kisebbségeknek a jelenleg hatályos törvény szerint meglévő jogait az oktatás terén, de legalább nem ellenkezik az ország alkotmányával és nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
A képviselő rámutatott: az állam a törvények nyelvén érintkezik polgáraival, a jogszabályoknak megvan a maguk szigorú hierarchiája, melynek csúcsán az Alkotmány áll. A tárgyalt oktatási törvény alsóbbrendű jogszabályként nem mondhat ellent az alaptörvénynek és az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak – mutatott rá Brenzovics László.
Az államnyelv oktatásának módszertanáról szólva a honatya fontosnak tartotta a nemzetközi tapasztalatok alkalmazását. Hallgatósága figyelmébe ajánlotta példaként a szerbiai gyakorlatot, ahol az államnyelv oktatásának három módszertana elfogadott aszerint, hogy az adott közösség nyelve mennyire áll közel a szerb nyelvhez. Brenzovics László reményének adott hangot, hogy a törvénytervezet bizottsági vitájának eredményeként olyan szövegtervezet születik, amely egyaránt megfelel Ukrajna alkotmányának, az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak és a kisebbségek elvárásainak, hiszen a törvény elsősorban a kisebbségek nyelvén oktató iskolákat érinti majd.
Tóth Mihály jogász, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke hozzászólásában nem vitatta az ukrán nemzet integrációjának fontosságát, amelyet a vitában felszólalók oly gyakran emlegettek a készülő törvény kapcsán. Ugyanakkor, nem cáfolva a nemzeti kisebbségek elitjének felelősségét abban, hogy – amint azt előtte több felszólaló is szóvá tette – a kisebbségek negyedszázad alatt sem sajátították el az ukrán nyelvet, rámutatott: a kisebbségi elit egymaga nem oldhatta meg az anyanyelven oktató iskolák ukrán nyelvtanárokkal való ellátását, nem gondoskodhatott a megfelelő tankönyvekről és oktatási módszertanról. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az országos átlagtól elmaradó érettségi és felvételi eredmények a kisebbségek nyelvein oktató iskolák végzősei körében nem csupán az elégtelen nyelvismeret következményei. Rámutatott: a szóban forgó oktatási intézmények többsége falusi környezetben működik, s ha az ukrán nyelvet leszámítva vetjük össze a vidéki iskolák diákjainak tudását, nincs nagy különbség a többségi nemzethez és a kisebbségekhez tartozó tanulók tudásszintje között. Tóth Mihály emlékeztetett arra is, hogy Ukrajnának konkrét kétoldalú megállapodásai vannak többek között Magyarországgal és Romániával, melyekben Kijev kötelezettséget vállalt arra, hogy anyanyelvükön biztosítja az adott kisebbségekhez tartozók oktatását minden szinten. Ezzel együtt az UMDSZ tiszteletbeli elnöke is azt javasolta a tanácskozás résztvevőinek, hogy a 7. cikkelynek a törvénytervezet első olvasatban elfogadott változata kerüljön be a jogszabálynak a tudományos és oktatási bizottság elé terjesztendő szövegébe.
Információink szerint nem kizárt, hogy az oktatási törvény tervezetének vitájára második olvasatban még a jelenlegi ülésszak vége előtt, azaz júliusban sor kerül.
ntk
