„Nem lehet minket eltemetni”
A Tisza, mely Rahónál még sebesen rohan tova medrében, fokról fokra csendesedve hullámzik végig Aknaszlatina, Técső, Visk, Huszt, Csap, Záhony alatt. S ahogy a nagy folyó habjai végighömpölyögnek e vidéken, úgy hömpölyögtek végig a magyar ének és a magyar népzene hullámai a Técsői Művelődési Ház színpada és padsorai fölött, s vetettek visszhangot a falak között, valamint – ami nagyon fontos – a hallgatóság szívében, az egykori máramarosi koronavárosban, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete és Técsői Alapszervezete által megrendezett XXVII. Arany Ősz Kórustalálkozón.
A rangos kulturális rendezvény megnyitóján elsőként Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke lépett a hallgatóság elé. Beszédében idézte az egri várat megvédő Dobó István várkapitány szavait, melyek szerint a vár ereje nem a kövekben, hanem a védők szívében lakozik. S a szórványmagyarságot is falaink védőinek nevezte, kijelentve: mindent meg kell tenni, hogy ez a fal megmaradjon, s ezért lelkileg és anyagilag egyaránt támogatni kell a szórványt. Felemlítette e nemzetrész kulturális rendezvényeit, a FEL-TISZA-t, a huszti Bethlen-napot. Majd rátért a kórustalálkozóra, felidézve, hogy e rendezvény a rendszerváltás hajnalán született meg, azóta is folyamatosan, évről évre megrendezik, s hitet, kitartást adva nekünk segítséget nyújt a megmaradásért vívott békés küzdelmünkhöz.
Imre Sándor técsői születésű, Budapesten élő költő a találkozó jelentőségéről szólva megjegyezte, hogy jelzi: a técsői emberek akarják, s tettekkel is megmutatják, hogy az élet él, és élni akar. Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára az egyik legrégebbi, legnagyobb hagyománnyal bíró rendezvényünknek nevezte a találkozót, s kitért rá, hogy a szórványmagyarság a nemzet szerves része, meg kell tartanunk. Megmaradásunkról szólva nem hallgatta el a nehézségeket, azt, hogy sokunk kénytelen külföldre menni, munkát és megélhetést keresni. Majd visszatérve a kórustalálkozó témájához, méltatta, hogy a résztvevők megőrzik és a következő generációknak átadják értékeinket, s ehhez kívánt számukra erőt, kitartást.
Mészáros Tibor técsői alpolgármester megköszönte a szervezőknek, hogy munkájukkal nagyban hozzájárulnak a nemzeti kulturális hagyományok erősítéséhez. László Károly técsői református lelkész elmondta: huszonhét éve nagyot mertünk álmodni, hogy itt, a végeken építsünk templomokat és ápoljuk kultúránkat. És az álom valóra vált… A kultúra fontosságát ecsetelve, kijelentette: a nép kultúrája szinte azonos a vallással, s nemcsak nyelvében, hanem kultúrájában is él a nemzet. S nincs még egy olyan nép, mely örömét, bánatát úgy tudná megénekelni, mint a magyar. Majd a fellépő együttesekhez intézte szavait, feladatuknak, küldetésüknek nevezve a nemzet megtartását, hiszen fellépéseikkel, énekeik előadásával nagy szerepet játszanak a nemzet megőrzésében, s Isten áldását kérte rájuk.
A felszólalásokat követően a rendezvény háziasszonya, a Técsői Hollósy Simon Középiskola tanáraként dolgozó Imszticsei Gabriella felkonferálása mellett sorban a nézők elé léptek a színpadot birtokba vevő énekkarok, népzenei, illetve néptáncegyüttesek. Fellépett a Rahói Ukrán-Magyar Társaság Női Népdalkórusa, és szívet melengető érzést lopott a szívekbe, hogy nem „biccent a szó a száj szögletén”. A nevezett Társaság Havasi Gyopár Gyermektánccsoportjának a tagjai is szépen adtak elő néptáncokat. Az anyaországból érkezett Záhonyi Arany Ősz Népdalkör fellépése után rábaközi és dél-alföldi táncokat mutatott be az Aknaszlatinai Sóvirág Együttes, melyben üde színfoltként tűnt fel két édes kis csöppség, akik zsenge koruk dacára is szépen járták a táncokat. A Csapi Nyugdíjasklub énekkara és a határváros Széchenyi István Középiskolájának kórusa népdalokat és hazafias dalokat adott elő, s az idősek és a fiatalok egymásra rímelő énekekben tettek hitet a hagyományok átadásáról, megőrzéséről és továbbörökítéséről. Az Aknaszlatinai Művészeti Iskola népdalcsokorral szórakoztatta a nagyérdeműt. A Téglási Dominus Kórus bájos ifjú hölgyei vallásos, illetve hazafias témájú dalokkal és a fiatalság arcokon át-átsuhanó kedves mosolyával melengették meg a szíveket, Isten áldását kérve a magyarságra, Jézusét Kárpátaljára. S bennem kitörölhetetlenül megmaradt az ifjúi optimizmust és csak azért is kiállást zengő sor: „Nem lehet minket eltemetni…”
A többek között szatmári csárdást és szilágysági táncot bemutató Huszti Magyar Általános Iskola Nárcisz Néptáncegyüttese megmutatta, hogy Huszton is él még a magyar kultúra. A Szalókai Rozmaring Népdaléneklő Együttes a Komótos népi zenekar kísérete mellett adott elő magyarbődi népdalcsokrot. A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola Szivárvány Tánccsoportjának fiatal táncosai virtuóz módon, szemet gyönyörködtetően ropták a táncot. Olyan magas színvonalon, hogy szép reményekkel léphetnének fel a Röpülj, pávában is. A Nevetlenfalui Arany Alkony Nyugdíjas Népdalkör is üde színfoltja volt a kórustalálkozónak, akárcsak a Técsői Nereszen Tánccsoport, vagy a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola énekkara, mely – többek között – csengő gyermekhangon adta elő a De nehéz az iskolatáska c., kedves hangulatú örökzöld slágert. A Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet énekkara fellépését követően pedig végezetül a bravúrosan játszó Técsői Dongók népi együttes varázsolta el muzsikájával a publikumot. De mindegyik kórus, néptánccsoport, népzenei együttes magas szintű teljesítményt nyújtott. A találkozó végén pedig Sari József köszönetet mondott a rendezvény megszervezésében, lebonyolításában nagy szerepet játszó személyeknek: Imszticsei Gabriellának, Kékesi Tímeának, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány técsői irodavezetőjének, valamint Kékesi Sándornak, a KMKSZ Técsői Alapszervezete elnökének.
Bennem pedig, míg a fellépőket néztem, hallgattam, két érzés ébredt fel: a féltés és a dac. A féltés, mert nemzetiségi jogaink korlátozása halálos veszélybe sodorja nem egy iskolánkat, az asszimilációnak a leginkább kitett szórványvidéken is, és tragédia lenne, ha csak egyetlen iskolánk is megszűnne létezni, ha elkötelezett tanárok nem taníthatnák tovább néptáncainkra, népdalainkra a tiszta hangon éneklő, ügyesen táncoló magyar gyermekeket. És persze, felébredt a dac, hogy ezt nem engedhetjük meg. Hogy minden fórumon, és minden törvényes lehetőséget megragadva, az anyaország nagyon szükséges segítségével meg kell akadályozni, hogy – ráadásul Ukrajna Alkotmányába ütközően – megfosszanak minket nemzetiségi jogainktól. Hogy csakugyan ne lehessen minket eltemetni…
Lajos Mihály
