Egán Ede Alapítvány: Megvannak 2017 első nyertes pályázatai

Július 26-án az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának felterjesztésére a Budapesten működő Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Stratégia Irányító Testület jóváhagyta a gazdaságfejlesztési stratégia keretében 2017 tavaszán meghirdetett mezőgazdaság pályázatok nyerteseit.

A testület döntéséről az alapítvány igazgatóját, Berki Mariannát kérdeztük.

– Az egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a mezőgazdaság területén meghirdetett pályázat hat alkategóriájában az 1639 előterjesztett pályázatból az irányító testület 954 pályázatot támogatottként, valamint 490 pályázatot forrás függvényében támogatottként hagyott jóvá. 195 pályázatot viszont nem tartott támogathatónak. A 954 nyertes pályázó közel 2,5 milliárd forint összegben kap majd támogatást.

Jelenleg a pályázók értesítése és a szerződések megkötésének előkészítése van folyamatban. Tervek szerint a szerződéskötésekre augusztus 21-én kerül majd sor. Addig azoknak a nyertes pályázóknak, akik még nem jegyezték be hivatalosan vállalkozói tevékenységüket, be kell jegyeztetniük magukat. A szerződés aláírását követően a pályázóknak ki kell fizetniük a kötelező önrészt, és csak akkor fogják megkapni a megítélt támogatást.

A nyertesek listája itt tekinthető meg.

-mf-