Ők jelentik a jövőt

KMKSZ-gyermeknap Visken

Május utolsó vasárnapja gyermeknap, ennek megfelelően idén is megszervezte a gyermekek örömére hagyományos gyermeknapi rendezvényét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), ezúttal a felső-Tisza-vidéki Visken. A focipályára sok-sok gyermek ellátogatott, akiknek ezen a napon minden felnőtt igyekezett a kedvükben járni.

A gyerekeket és szüleiket elsőként Szabó Gabriella, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke köszöntötte, hangsúlyozva: „Ma azért jöttünk ide, hogy azokat ünnepeljük, akikbe a jövőnket fektethetjük, azzal a reménységgel, hogy ha ők itt vannak és magyarul beszélnek, tovább éltetik a magyar kultúrát, akkor van reményünk arra, hogy a magyar nyelv megmarad Kárpátalján, és megmarad Visken.”

Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere a gyermeknapi rendezvény megszervezéséért köszönetet mondott a magyar konzulátusnak, valamint a KMKSZ-nek, és jó szórakozást kívánt mindenkinek.

A rendezvényt Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki elmondta: „Az év egyik legszebb hónapja a május. Az újjáéledő természet talán ebben a hónapban mutatja a legszebb arcát. Úgy érzem, nem véletlen az, hogy e hónap első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat, és az utolsó vasárnapján, itt és most a gyermekeket […] A gyermekeket, a jövőt ünnepeljük ma. A mi feladatunk, hogy megteremtsük számukra az önfeledt gyermekkort, hogy erősítsük a családok biztonságát…”

Köszöntötte a gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul is, kiemelve, hogy fontos dolog, hogy a gyermeknapon is örüljenek a gyerekek, velük együtt pedig mi is.

A rendezvényre Isten áldását kérte Kvascsuk András római katolikus plébános és Jenei Károly református lelkész.

A kicsik érdeklődve bámészkodtak a kézművesek sátraiban, ahol a gecsei Fodor Jolántól elleshették a szövés, horgolás és gyöngyfűzés tudományát, a csetfalvai Gergely Istvántól fafaragást, a viski Csellenyuk Anita lufihajtogatást tanulhattak. A Salánkról és Sárosorosziból érkezett László Árpád és Attila megmutatta, hogyan készülnek a tölgyfahordók. A legnagyobb sorok viszont egész nap a tiszaúlyhelyi Molnár Melindáék körül voltak, akik a gyerekek arcát festették.

A gyermeknap színpadán sorban mutatták be tehetségüket a viski és más felső-Tisza-vidéki települések gyermekei. Elsőként a viski ukrán óvodások, akik énekelve imádkoztak Ukrajnáért és bemutattak egy ukrán népi táncot. Szépen énekeltek, és charlestone-t táncoltak az Aknaszlatinai Szent Anna Római Katolikus Óvoda növendékei. Majd színpadra léptek a Viski Mustármag Óvoda kis magyar óvodásai, utánuk a helyi magyar és ukrán középiskolák diákjai mutatták meg tehetségüket, például a Szivárvány Tánccsoport. Felléptek a bustyaházai vasárnapi iskolások, magyar néptáncokat mutattak be a técsői és huszti magyar iskola Nereszen és Nárcisz táncegyüttesei. Nagy tapsot kapott a kőrösmezői kórus és a rahói Havasi Gyopár (Edelweiß) Táncegyüttes.

A Viski Jótékonysági Alapítvány lovain lovagolhattak, lovaskocsiján kocsikázhattak kedvükre a gyerekek Tudósi Béla felügyeletével. De akinek ez sem volt elég, az körhintázhatott, ugrálhatott az ugrálóvárban és a trambulinon.

A Bagolyvár Bábcsoport Szent László királyunk legendáját feldolgozó mesével szórakoztatta a gyerekeket, aktuális kérdésekre, mint a hazaszeretetre és az itthonmaradásra rávilágítva. Tudatosítva a gyerekekben, hogy itthon is boldogok lehetünk, mert nem az a lényeg, hogy hol vagyunk, hanem hogy kikkel vagyunk. A bábjáték végén a paraván mögül előbújt bábosokat is láthatták a gyerekek, Szanyi KM Gábor volt János vitéz és Borz Berti, Zsell Diána volt Bagolyné, az állandó szereplő, Mónus Sándor volt Szent László és Mackó Lackó, a Bábszínház vezetője és meseírója, Dancs Krisztina Károly vitézt és Róka Rékát keltette életre. Pannikát pedig Híres László Kornélia alakította.

A gyermeknap az autentikus magyar népzenét játszó Viski Bicskások zenekar koncertjével ért véget.

Az esemény egyik főszervezője, Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára a rendezvény végén tudósítónknak elmondta: „A célunkat, amit kitűztünk magunk elé, sikerült elérnünk. Jó volt látni a gyerekek arcán a sok mosolyt. Örülök annak, hogy az országunkat sújtó gazdasági nehézségek ellenére ilyen sok gyerek volt itt. Gyermekeinkért mindent meg kell tennünk.”

Badó Zsolt