Hatéves a csapi Kökény Néptáncegyüttes

Idén hatéves fennállásának örülhet a csapi Kökény Néptáncegyüttes, amely Molnár Beáta merész álma nyomán alakult meg, és vezetésével azóta sikeresen működő kollektívává fejlődött. Ebből az alkalomból táncos találkozóra került sor Csapon. Színes viseletekbe öltözött táncosokkal, népzenét szerető érdeklődőkkel telt meg…

Egy jól sikerült gyermeknap Homokon

Vasárnap, június 23-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Homoki Alapszervezete a minajival közösen ismét gyereknapot szervezett. Idén is igyekeztek minél több érdekes programmal kedveskedni a homoki és környékbeli településeken élő gyermekek számára. A hirtelen felkerekedett zivatar ellenére zsúfolásig megtelt…

Kárpátaljai körúton az erdélyi táncházzenészek

Május 23–25. között kárpátaljai turnéra érkeztek az erdélyi táncházzenészek. A muzsikusok körútjuk során Ungváron, Nagydobronyban és Visken a folkkocsmaprogram keretében adtak koncertet és muzsikáltak táncházat. A héttagú zenekar Erdély több részéből verbuválódott össze, s tagjai közel 800 km-t utaztak, hogy…

Beregszászi városnapok

Számos színes, szórakoztató program várta idén a beregszásziakat és a Vérke-parti városba ellátogatókat az elmúlt hétvégén. A városnapi rendezvénysorozattal ünnepelték Beregszász megalapításának 956. évfordulóját, amiről 2001 óta minden májusban megemlékeznek, akkortól lett ugyanis járási jogú város a kárpátaljai magyarság központjának…

Jótékonysági farsangi bál Gáton

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) minden év elején jótékonysági bállal kezdi programjainak sorozatát. Az idén február 24-én Gáton közösen a KMKSZ ISZ helyi alapszervezetével harmadik alkalommal szerveztek jótékonysági farsangi bált. Az eseményre szép számmal érkeztek fiatalok…

„A jövőt magyar nyelven írjuk!”

XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem Felsőszinevéren Történelmi küldetés, hogy a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek, az őket törekvéseikben támogató anyaországi kormányzat, a civil szervezetek egy olyan stratégiát dolgozzanak ki, amely hatékony lehet a kárpátaljai magyarság megmaradásáért folytatott harcban – jelentette ki Barta…

Gyermeknap Rahón

Olvasói levél Június 2-án gyermekektől volt hangos Nejzsmák Emma, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Rahói Alapszervezet elnökének szépen rendbe szedett, színpaddal ellátott kertje. Elsőként tánctudásukat mutatták be a gyerekek, így a megjelentek láthattak magyar csárdást, hucul, ukrán és végül…

Hungary Fest 2018 – a békés együttélés példája

A magyar nemzet különlegességét, sokszínűségét, továbbá a kárpátaljai magyar kisebbséget bemutató kulturális fesztivált szervezett Magyarország Ungvári Főkonzulátusa május 26-27-én Ungváron, az Ung folyó partján. A rendezvénysorozat két helyszínén – a Pravoszláv rakparton és a Kárpátaljai Megyei Filharmónia színpadán – egyaránt…

Folytatódnak a közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

Folytatódnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűlései, amelyeken összegzik az elmúlt ciklusban elvégzett munkát, és megfogalmazzák az újabb, aktuális célokat. Munkácsi Középszintű Szervezet Szernyén a kultúrházban tartotta közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete, ahol Horkay Mária elnök számolt be a…

Fesztivál az Ung partján a magyar kultúra jegyében

Kétnapos zenés-kulturális fesztivál kezdődött Kárpátalja székhelyén, Ungvár szívében szeptember 16-án. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa először szervezte meg a hUNGary FESTet, hogy a látogatók nemzetiségtől függetlenül jobban megismerjék a magyar kultúra egyedülálló értékeit, betekintést nyerjenek nemcsak a magyar népi és klasszikus zene,…