A kárpátaljai magyarság helyzete nem változott a választások után

Mozgalmas évet zárt a kárpátaljai magyarság és vele együtt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Brenzovics Lászlót, a Szövetség elnökét arra kértük, értékelje a 2019-es, választásokkal, sikeres anyaországi támogatási programokkal, magyarellenes kampányokkal és az önkormányzati reform beindulásával jellemezhető évünket. –…

A Nagyberegi Középiskolának is segített a Keleti Partnerség program

A Nagyberegi Középiskola komoly gondokkal küszködött az elmúlt években, hiszen belső udvara egyre alkalmatlanabb volt rendezvények megtartására. Egy-egy kiadós esőt követően a felgyülemlett víz nemcsak az udvaron okozott gondokat, hanem a pincében is, ahová leszivárgott. Erre a súlyos problémára nyertek…

Megújult oktatási intézmények Ugocsában

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség programja keretében három részben megújult oktatási intézményt adtak át a nagyszőlősi járásban december 12-én. A támogatás által Nagypaládon és Forgolányban nyílászárók cseréjére került sor, míg Nagypaládon az épület külső homlokzata újulhatott meg. Az ünnepélyes…

„Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!”

Ünnepi eseményen vehettek részt mindazok, akik december 6-án ellátogattak a Sárosoroszi Oktatási-Nevelési Központ tornatermébe, ahol kicsik és nagyok, diákok és felnőttek együtt méltatták tanintézményük 50. születésnapját. Az ünnepi eseményen többek között tiszteletét tette Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul, Beke Mihály András…

Megújult a csapi magyar iskola tetőszerkezete

A csapi magyar iskola felújítása már 2010-ben elkezdődött, amikor a Keleti Partnerség elnevezésű programon keresztül első lépésként korszerűsítésre kerültek az immár Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola elnevezésű oktatási intézmény nyílászárói. A Csapi Városi Tanács ekkor szükségesnek látta, hogy folytatódjanak…

Átadták a felújított Zápszonyi Családorvosi Rendelőt

Hivatalosan is átadták a magyar kormányzati támogatással felújított Zápszonyi Családorvosi Rendelőt december 5-én. Az átadóünnepségen számos magas rangú vendég megjelent az anyaországból. A Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottságának három tagja is jelen volt az eseményen: Pánczél Károly, a bizottság elnöke,…

Határ menti és határon átívelő együttműködés

XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem Július 4-én, a szabadegyetem első napján délután Határ menti és határon átívelő együttműködések címmel Tilki Attila, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, Kota György, a Magyar–Ukrán Kereskedelmi Kamara igazgatója, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke,…

KMKSZ-lakossági fórumok Tiszacsomán és Haláboron

Folytatta lakossági fórumait Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti képviselőjelölt. Június 29-én Tiszacsomán és Haláboron járt, hogy találkozzon a választópolgárokkal. Tiszacsomán a rendezvény kezdetén átadásra került a magyarországi támogatással, illetve a KMKSZ közreműködésével sikeresen felújított családorvosi…

Felcseri-szülészeti központot adtak át Kígyóson

Folytatódnak a lakossági fórumok Június 22-én több mint 3 és fél millió forint magyar kormánytámogatásból felújított felcseri-szülészeti központot adott át Brenzovics László a beregszászi járási Kígyóson. Az átadón a jelenlévőket Vass Ilona, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány igazgatója köszöntötte, aki…

KMKSZ-közgyűlés Badalóban

Június 22-én délután 16.00 órai kezdettel közgyűlést hívott össze a KMKSZ Badalói Alapszervezete, amelyet Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai magyar parlamenti képviselő is megtisztelt jelenlétével. További résztvevői voltak még a rendezvénynek Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának…