Ahogyan nagymamámtól tanultam

November 23-án nem mindennapi rendezvényen vehettek részt Pa­lágy­komoróc lakosai. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete és az Örökzöld nyugdíjasklub fonót megidéző esti mulatságra invitált minden érdeklődőt.

A rendezvényt első alkalommal szervezték meg a helyi kultúrház épületében. Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a szervezet számára fontosak a néphagyományokat ápoló és továbbörökítő rendezvények. A programmal az a céljuk, hogy a fiatalabb generációk számára közelebb hozzák a „nagymamák világát”.

A rendezvényen közel nyolcvanan gyűltek össze fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt. A hangulatos teremben finomabbnál finomabb házi készítésű sütemények és töltött káposzta várta az érdeklődőket. Az est valóban a régi fonó hangulatát idézte, hiszen míg az idősebbek énekeltek, addig a fiatalabbak szórakoztak. A jó bor sem maradt el, és a hangulatos muzsikáról is gondoskodtak a szervezők. A Sodró együttes autentikus magyar népzenével lepte meg az egybegyűlteket, a koncertet követően jóízű mulatságra és táncházra került sor. A mulatságot követően közös énekléssel zárult az este. A szervezők hagyományteremtő céllal rendezték meg az eseményt.

A rendezvény támogatója a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete volt.

ev