Fontos lépés lehet a vízumkényszer eltörlése – Bocskor Andrea sajtóközleménye

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az Európai Bizottság tegnapi bejelentését, mely javasolja az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörlését. A vízummentesség a kárpátaljai magyar közösség szempontjából fontos előrelépést jelent az anyaországgal való kapcsolattartás megkönnyítése terén.

 

Az Európai Bizottság már tavaly decemberben megállapította, hogy Kijev teljesítette az úgynevezett vízumliberalizációs akcióterv minden előírását, azonban a kormányváltás késleltette némileg ezt a döntést. A javaslatot az Európai Parlamentnek és a szakminisztereket tömörítő Tanácsnak kell jóváhagynia.

 

Ukrajna régi törekvése, hogy az EU mielőbb törölje el a vízumkényszert, amit egyúttal reformtörekvéseik elismerésének tekintenek. A Bizottság ajánlásának elnyeréséhez az ukrán szerveknek az európai normákhoz kellett igazítaniuk az adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat. Egyúttal garantálniuk kellett többek között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre. Ukrajna európai közeledése olyan célkitűzés, amely mindenki számára fontos, ezért Magyarország elkötelezett a folyamat támogatása mellett.

 

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai képviselője szerint régen várt fordulópontot jelent ez a bejelentés a vízummentesség folyamatában, amely kedvező hatással lesz majd a kárpátaljai magyarok kapcsolattartási, tanulmányi és turisztikai lehetőségeire. “Olyan könnyebbség ez, amely révén nem csak az anyaországot ismerhetik meg, de egész Európát is” – mondta a néppárti képviselő.

 

Brüsszel, 2016. április 21.